Jeles napok
A Tulipán Házban az évet az évkör ünnepei tagolják. Az ünnepek megélését nélkülözhetetlennek tartjuk. Miután a gyermekek az ünnepek tartalmát még nem tudják közvetlenül megérteni, így a mesék, dalok, közös játékok segítségével tesszük számukra is átérezhetővé.
Fontos, hogy az ünnepvárás időszakát közösen éljük meg, s hogy az adott időszakban az ünnep jegyében éljünk és cselekedjünk. Az ünneplés, a hagyományokhoz való ragaszkodás nemzeti és vallási identitásunk fontos összetevője. Sokunkban él az igény és a törekvés arra, hogy a karácsonyon és néhány állami ünnepen kívül ünnepeinket, jeles napjainkat - ki-ki a maga módján szerényebben vagy nagyobb ünnepélyességgel-, de másként élje meg, mint egyszerű hétköznapokat. Az ünnep így válhat különlegessé; érzelmekben és élményekben gazdag együtt töltött idővé, amelyhez különböző szertartások, ünnepi szokások tartoznak. A Tulipán ház életében is, - úgy mint néhány család életében is - , fontos szerepet kapnak az ünnepek, melyek meghatározzák a csoport életritmusát. Az ismétlődés, a ritmus, az ünnepvárás, majd a sok készülődés és végül a beteljesedés öröme.
Törekvésünk, hogy a magyar hagyományaink gazdagságát átörökítsük, és ne felejtsük el. A gyermekek lelkébe kell beágyazni, hogy az újra kiviruljon.
- A gyermekek születésnapja
A gyermekek születésnapját minden évben megünnepeljük. Ezen a jeles napon Ők a királynők és királyok, koronájukon annyi csillaggal, ahány évesek. Születésnapi tortájukon gyertyát gyújtunk és eddigi életük történetét egy mesébe foglalva hallgathatják meg. Közösen énekelünk, majd az ünnepeltet minden gyermek köszönti egy-egy jókívánsággal.
SZEPTEMBER
Szeptemberben, ezzel az ünnepkörrel, a természethez és a szokásokhoz kapcsolódva, a betakarítással, a télire való begyűjtéssel, befőzéssel és az ehhez kapcsolódó közösségi tevékenységekkel kezdjük az új nevelési évet.
Mihály arkangyal - aki magában hordozza az őserőt, aki az emberek bátorítója, segítője, a gonosz hatalmának legyőzője az ünnepkör meghatározója.
Szimbólumai az új kenyér, a mérleg, a kard, és a sárkány. A mérleg az emberi mértéket mutatja a jó és a rossz között, a kard a gonosz legyőzését, a sárkány magát a gonoszt. A mesék, versek, dalok, játékok bátorságról, erőről, ügyességről, a jó és a rossz harcáról szólnak.
Ennek az időszak jelentős eseménye a bátorság-próba, ahol a gyerekek játékos formában a négy fő elemmel: tűz, víz, levegő, föld, küzdenek meg.
OKTÓBER
NOVEMBER
A természet novemberre elhal, téli álmát kezdi aludni. Ilyenkor már a meleg szobákban keresünk menedéket, ahol lámpást gyújtunk. A hideg elindítja a kristályosodást a föld alatt, mivel fagyni kezd a föld és a manók azok a lények, akik erre figyelnek. Ezek a lények nagyon közel állnak a gyerekekhez, mert kistermetűek, fürgék, huncutok, ugyanakkor rendkívül bölcsek. A manókon kívül a lámpás szimbolizálja még ezt az időszakot.
Versekben, dalokban, mesékben, tevékenységekben megjelennek a manók és tevékenységeik.
A természet befelé fordul, egyre kevesebb a fény. Az ünnep napján, a szülőkkel együtt, kis lámpásokkal törpéket keresünk kint a természetben.
Az időszakban Szent -Márton legendája is megjelenik, mely az adakozásról, a lemondásról szól.
DECEMBER
Az advent a helyteremtés és a befogadás időszaka. Ebben az időszakban helyet teremtünk a karácsonyi születés befogadására. Ilyenkor a gyerekekkel közösen tisztítjuk a játékeszközöket és eltesszük azokat. Kitakarítunk, ezzel is várva az ünnepet. Mivel ebben az időszakban "sok a dolgunk", így a játékeszközöket és a megszokott játékokat nem is igénylik a gyerekek. Inkább a készülődés, a várakozás az, ami mindennapjainkat lefoglalja. Nem díszítünk karácsonyfát, mivel ez a család ünnepe. Ez az időszak mégis ünneppel fejeződik be a fény születésével
Napközben karácsonyi énekeket énekelünk, és betlehemi játékot játszunk. Egyik fő tevékenységünk: adventi tálkák készítése, gyertyákkal, mézeskaláccsal és adventi koszorúval.
JANUÁR
- Vízkereszt - Háromkirályok
Az adventi időszakban játszott betlehemi játék folytatásaként megérkezik a három királyis. A királyok az égi bölcsességet és a jövőbelátás tudományát jelentik. Csillag vezette a királyokat, ami a legfontosabb szimbóluma az időszaknak. A gyerekekkel csillagokat készítünk.
FEBRUÁR
- Farsang, Farsangi batyus bál
A farsang időszaka egy könnyedebb, felszabadultabb ünnepkört jelent az év ritmusában. Ezt az ünnepet minden évben más - más téma köré építve tesszük emlékezetessé és élménnyé a gyermekek számára. Tevékenységeink mindig az adott témához kapcsolódnak, mellyel több héten át készülünk az ünnep napjára. Az időszak lezárása a Kisze báb égetéssel történik, így próbáljuk elkergetni a telet.
Ezt az időszakot megelőzi a nagyböjt időszaka, mikor a természet ébredezni kezd. Mindenütt új élet készülődik, amit a gyerekek is éreznek és egyre többet szeretnek a szabadban tartózkodni. Ilyenkor sokat sétálunk, játszunk a szabadban, hogy ezt a megújuló tavaszi ébredést minél természet közelibben ők maguk is megélhessék. Felfigyelnek minden mozgásra, ami most a természetben tapasztalható, a rügyek kibomlására, a bogarak hangyák, csigák ébredésére.
A húsvét tulajdonképp témája a "Halál és a Feltámadás". Ezt a gyerekekkel közvetlenül nem érzékeltetjük, azonban majd növekedésük, fejlődésük során fokozatosan megértik tartalmát. A halás és az újjászületés a természetben is megjelenik. A búzamagban így tehát benne van az új élet csirája, ezért húsvétkor ismét elővesszük kis tálkáinkat és az ültetéssel ezt az újító erőt érzékeltetjük. Természetesen a húsvét jelképei, amint a tojás, a nyúl is ezt szimbolizálja. A tojás az új élet csirája, az újrakezdés képe. A nyúl az önzetlenséget jelképezi.
A dalok, versek, mesék a természet újra éledéséről, nyúlról szólnak. A Tulipán ház kertjében a veteményes és a virágos kertet gondozzuk. Az ünnep napján minden gyermek különleges húsvéti tojás keresésen vesz részt.
MÁJUS
Húsvéttól mennybemenetelig számoljuk a napokat a tojásfára akasztott, gyerekek által színezett tojásokkal. Ez az időszak az átváltozás időszaka. A mesék, versek, dalok is ezt közvetítik. Jó példa erre, ahogy a bábból pillangó lesz. A tojások pedig pünkösd reggelére aranymadarakká változnak.
A pünkösd egy közösségi ünnep, ahol a családok apraja-nagyja részt vesz a közös mulatságon. A pünkösdi királylányoknak virágkoszorút készítenek az édesanyák, királyoknak lovat és kardot az édesapák. A királyok próbákon vesznek részt, ahol mindenki jutalomban részesül.
JÚNIUS
- Szent János időszak - a nyár ünnepe
A természet ebben a hónapban bontakozik ki igazán és mi a gyerekekkel a nyár örömeinek megélését kívánjuk megéreztetni velük. Ilyenkor már napjainkat leginkább kint töltjük a szabadban. Játszunk a homokkal, a vízzel, kergetjük a pillangókat, figyeljük a bogarakat és énekelgetünk, mondókázgatunk nekik.
Az év lezárásaként ilyenkor nagy ünnepséget szervezünk, ahol a szülők különböző játékokat szerveznek a gyerekeknek. Ez a mi Nyárünnepünk, melyen mindenki, szülő, gyermek, nagyszülő örömmel játszik, falatozik a nyári melegben.